Ahogy átlépjük a decembert, kezdetét veszi az Adventi időszak!
Elsején kinyithatjuk az adventi naptár első ablakocskáját, az első vasárnap meggyújthatjuk az első adventi gyertyát, és készülhetünk a karácsonyra!
Na de te tudod, mi a jelentése ezeknek a hagyományoknak, vagy miért alakultak ki?
Vágyunk a fényre!
Belegondoltál már, miért szeretjük ebben az időszakban a fényeket, a csillogást, és mindent, ami a karácsonnyal jár?
Mert fokozatosan egyre sötétebb lesz körülöttünk, amit egy kis meleggel és fénnyel próbálunk meg elűzni, ami ősi ösztönökből ered. Innen jön az adventi koszorú eredete, amikor is minden meggyújtott gyertyával egyre világosabb lesz, így karácsonykor fényességben ünnepelhetünk!
A vallásosaknak ez az időszak ezen kívül az elmélkedés, megtisztulás és lelki felkészülés Jézus eljövetelére. Így a lehető legközelebb tud kerülni Istenhez!
Karácsonyi harangszó
Tudtad, hogy kezdetben harangszóval jelezték az advent kezdetét?
Bizony, az első gyertya gyújtását harangjátékokkal jelezték, ráadásul kezdetben heti 3x, majd az idő múlásával heti 2-re redukálódott a harangszó. Illetve ahogy húsvétkor, ilyenkor is húsmentes napokat tartottak, böjtöltek a karácsonyi lakomára.
A filmekben látott karácsonyi kórus házról házra járása nálunk is jelen volt, csak éneklés helyett imákat mondtak és szertartásokat végeztek a házaknál. Ez azonban az idők során teljesen kikopott a hagyományok közül, most már csak elvétve, bizonyos helyeken lehet találkozni ezzel a szokással.
Adventi koszorú
Az a koszorú, amire az adventi gyertyákat helyezzük, nem csak szép dekorációs elem és praktikus tartóhely, hanem egy szent dolog!
Eredetileg a koszorút védelemként tartották otthon, hogy kizárják a gonoszt és a rossz szellemeket a házakból. Ide kapcsolódik a fagyöngy hiedelme is, bár a csókhoz semmi köze nem volt. Ezt is egy szent növénynek tartották, és hogy kiengeszteljék a szellemeket és elűzzék a boszorkányokat, ezzel díszítették az adventi koszorút.
A gyertya ráhelyezése csak később „jött divatba”, amit egy keresztény lelkész indított el, de csak 1860-ban született meg a ma is életben lévő hagyomány.
Adventi gyertya színe és jelentése
Hagyományosan az adventi gyertya színe lila, és a 4. gyertya, amit az utolsó vasárnap gyújtunk meg, rózsaszín. A 3 lila gyertya jelképezi a bűnbánatot és megtérést, ami:
- Ádámhoz és Évához a hit jelentéseként-,
- a zsidó néphez a remény jelentéseként-, és
- Keresztelő Szent János a szeretet jelentéseként kapcsolódik.
- A 4. gyertya a rózsaszín színével az örömöt szimbolizálja, mikor megszületett a kis Jézus.
Adventi kalendár
És végre elérkeztünk a manapság legkedveltebb hagyományhoz, az Adventi naptárhoz!
Az eredete pedig az általunk is tapasztalt jelenségnek köszönhető: a gyerekek kérdése és a napok számolása karácsonyig!
A Gerhard Lang által bevezetett adventi naptár ötlete gyerekkorából származik, amit édesanyja talált ki. Mivel a kis Gerhard izgatottan várta a karácsony eljövetelét, minden nap megkérdezte édesanyját, hogy mennyit kell még várni rá. Így az anyja egy roppant egyszerű ötlettel állt elő: egy kartondobozból megalkotta a mai naptárak eredeti „prototípusát” pusztán azért, hogy gyermeke ne tőle kérdezze, hanem maga is lássa a napok múlását az ünnepig. Egy kis bonbont akasztott minden naphoz, amit a kinyitáskor fia megehetett.
Innen jött az ötlet, amit gyerekkorából hívott elő, nem is sejtve, milyen hagyományt fog ezzel teremteni!
Azóta már minden féle verzióban létezik ez a naptár: akár te is készíthetsz egyet, de vásárolhatsz is egy teljesen kész, csokival vagy játékokkal megtöltött változatot. Édességek helyett kis ajándékokat is rakhatsz bele, vagy pár gyümölcsöt, hogy ne menjen gyermeked egészségére és ép fogaira ez a 24 nap.
Miniskandi Home webáruházunkban is megtalálod az Adventi naptár különböző változatait!